Palkovics György

Édesanyámmal

1949. április 19-én születtem Nagybajom Felső Kakpusztán. Anyám aznap reggel még kenyeret dagasztott és mosott, de a ruhákat kiteregetni már nem engedték. Apám elment a tavaszi mezei munkákat végezni a Nagysánc melletti földekre, délután futottak utána, hogy jöjjön haza és menjen a bábaasszonyért a mintegy 5 kilométerre fekvő Nadalosba. Mire odaért a bábaasszony, drága anyám megszült, öreganyám, és más okos asszonyok segedelmével. Közel 5 kg születési súllyal, földes szobában, 100 éves ágyban jöttem a világra.

Rendkívül anyás gyermek voltam, szoknyája mellől alig tágítottam. Rengeteg verset szavalt nekem, 3-4 éves koromra már kisebb mondókákra, rövid versekre is megtanított. Alig 5 évesen, anyám öccsének, Lajos bácsinak esküvőjén az asztal tetejéről, pöszén szavaltam el Petőfi Sándor Arany Lacijának első két szakaszát. Ilyen indíttatás után nem meglepő, hogy előbb a tanévnyitó, majd minden iskolai ünnepély fő versmondója lettem.

Apám templomatya volt, így hozzánk rendszeresen jártak papok. Kisgyerekkorom óta valamiféle „vallásos bűvkör” vett körül, amihez hozzáadódott öreganyám vallásossága. Rendszeresen jártam vele a pap nélkül tartott litániákra is. Ministráns is lett belőlem. A többi hasonló korú gyerekkel nyolc éven át, egy hónapban három vasárnapi misén segédkeztem kis templomunkban. Az oltár előtt térdelve aztán unalmamban betanultam a ministránsok kemény kartonpapírra írt latin szövegét. Persze semmit nem értetettem belőle. Ugyanezt tettem a latin miseszöveggel is. Azóta is, ha elmondom magamban néha, felidéződik a Csorba uraság pajtájából átalakított, a Bükér-partján álló kis templom miséinek hangulata.

Még mindig őrzöm első könyvemet, J.F. Cooper utolsó Mohikánját, melyet 1958 karácsonyára kaptam Lenke tanító nénitől. Ekkor már rendszeresen olvastam hasonló ifjúsági könyveket: Verne Gyula Két évi vakációját, a Rejtelmes szigetet, Alexander Dumas: Monte Christóját és hasonlókat. Az ötvenes évek végétől a villany és köves út nélküli Kakpusztán kis könyvtárunk is volt a Tanácsházán. Innét kölcsönöztünk ki könyveket, de az iskolából jó tanulmányi eredményimért is rendszeresen jutalomkönyvvel térhettem haza. Rátaláltam Jókai Mórra, nagyon sok regényét elolvastam, később, még gimnazista koromban is. Külön szerencsém, hogy a pár évvel fiatalabb első gigei unokaöcsém, a könyvben szereplő Jancsi bátyám fia, Laci zseninek született, s már 5-6 éves korában az Egri csillagokat olvasta. Részben édesanyjának is köszönhette, aki a falu könyvtárosa volt, és művelt asszonyként sokat foglalkozott fiával. Laci a legjobb barátom volt, nyaranta sok időt töltöttünk együtt. A köztünk lévő 2-3 év korkülönbséget messze pótolta hihetetlen olvasási kedve, gyorsolvasó képessége. Mindig versenyben álltunk: ki olvas több és hosszabb könyveket. A Kakpusztai Általános Iskolában színjeles tanuló voltam, így azonnal felvettek a Kaposvári III. számú Gimnáziumba. Az első év, amíg felzárkóztam alig volt kibírható, de megharcoltam.

Motoron

Érettségi után a Keszhelyi Agrártudományi Egyetemre nyertem felvételt, ahol általános agrármérnöki szakon végeztem 1973-ban. Kisgyerek korom óta „szerelmes” típus voltam, és sok sok gyerekkori, gimnáziumi, egyetemi szerelem után találkoztam Zsuzsával, aki évfolyamtársam volt, és már az egyetem utolsó évében összeházasodtunk. S hogy beteljesüljön minden álmom, az Erdőgazdaság első osztályú futóvadlövő csapatának tagjaként ajánlatot kaptam az igazgatótól a Magas-Bakonyba, Huszárokelőpusztára. Itt, a Magas-Bakonyban született András fiam. Két évet dolgoztam ezen a csodálatos vidéken, de a szerencse ismét rám ragyogott, felkérést kaptam Tatán, az Állami Gazdasági Vadrezervátum vezetésére. 1975-től 1984-ig életem talán legszebb időszakát töltöttem el itt, számos külföldi csoport járt vadászni a 17 000 hektáros vadászterületre, ahol híres fácán és vadkacsatelep is működött. Erről az időszakról írok második könyvemben, mely A Zisten fölvitte a dolgomat, Kakpusztától a kormányvadászatig címmel jelent meg.

1984-ben meghívást kaptam a Mezőgazdasági Minisztérium Vadgazdaság Felügyeleti Főosztályára. Életünk és kis családunk körülményei gyökeresen változtak meg Budapesten. 1989-ig, a rendszerváltásig ezen a főosztályon dolgoztam, amely a Kormányvadászatokat felügyelte és szervezte. Időközben letettem a német és az olasz nyelvvizsgát, és 1989-re éppen befejeztem a Marxista esti egyetem politikai gazdaságtan szakát. Jeles barátaim azóta is nevetnek rajta, hogy a piros diploma helyett én már kéket kaptam. Valóban, az „új világban” más színek és más ismérvek alapján lehetett karriert csinálni. Nagy vadászatszervezői tapasztalatommal és nyelvvizsgáimmal így kerültem a Magyar Vadkereskedelmi Szövetség (MAVAD) Vadászati Főosztályának az élére a Várba, az Úri utcába. Négy hasznos évet töltöttem itt el, amikor lejárt a menedzserszerződésem. Körülöttem már a kapitalizmus dobolt, és minden jólszituált barátomnak Kft-je, Rt-je, vagy állami gazdasága volt, így én is nekivágtam. 1994-ben a privatizáció keretében megpályáztuk a Füzesabonyi Állami Gazdaságot, melyet 2000-ig részvénytulajdonosként és elnök vezérigazgatóként vezettem. Közben Budapesten is cégeket alapítottam, elsőként 1991-ben a Human Profil Kft.-t, amely hosszú ideig sikeres fejvadász és oktató cég volt, még ma is működik. 2000-ben eladtam részvényeimet, és Baranyában, Somogy határán egy kis agrár-és vadászbirtok kiépítését kezdtem el.

Régi tervem volt, hogy elkezdek írni. Vadleseken, nyugodt óráimban éveken keresztül formáltam magamban a történeteket, fenntartva ezzel az emlékezetet is, mely bizony hamar kopik. Szegő András Bombasiker című könyvében, Molnár Éva híres írónő ezt inkubálásnak nevezi, amit nagyon találónak éreztem. Valóban, mint ahogy a tojásból 21 vagy 40 nap alatt a kis embrióból kikel a fióka, úgy születik meg, formálódik gondolatban is egy-egy írás. Amikor 2010 májusának végén leültem az asztalhoz, meggyújtottam a gyertyákat, s nekiláttam a Kakpusztának, egyszerre úgy éreztem, mintha öreganyám diktálná, és én csak könnyedén, mint egy folyam papírra vetném a történeteket. Néha hullottak a könnyeim írás közben, majd nevettem örömömben, de gyorsan szaporodtak az oldalak. Megszületett első könyvem, Kakpuszta. Azóta újabb témák érlelődnek a fejemben. Remélem, az inkubált tojásokból vidám, energikus és rokonszenves fiókák születnek.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.