Öreg Svábok – Palkovics György a Zselic népéről

Palkovics György kötetekben eddig még nem publikált írását közöljük honlapunkon, amelyet a Baranya és Somogy megye határán fekvő Zselic tájegység, annak lakói és az ottani hagyományos életmód ihletett:

Öreg Svábok

Ahogy elhagyjuk Kaposvártól Pécs felé Somogy lankás erdeit, hírtelen a délkeleti Zselic csodálatos völgyei bukkannak elénk. Mintha egy nagy gödör peremén egyensúlyoznánk, ösztönösen fékeznünk kell, hogy le ne zuhanjunk a több száz méter mélyen a katlan alján fekvő falu közepébe. A szerpentinen lefelé kanyarogva felbukkan a tábla: Gödre. Névadói egyszerűen gondolkodtak. Ha már a gödör fenekén fekszik, hát legyen a neve „Gödre”. Majd három barokk tornyocska bukkan fel éjszaka szépen kivilágítva. A templom, a temetői kápolna és a Szily család kriptája. Tovább haladva Baranyajenőn hasonlóan szép templomtorony integet felénk. Itt letérünk a mellékútra, mely Baranyaszentgyörgyön, Tormáson át Szágyig vezet. Mindenütt kecses barokk templomtornyok. Itt vége a kövesútnak. Baloldalt már a Mecsek csodálatos bükkösei tűnnek fel és a falu végén több irányba földutak vezetnek a vadban gazdag erdőkbe.

Mintha az egészet jókedvében teremtette volna a Jóisten. Pedig emberi kéz alkotta. A kétszáz évvel ezelőtt Mária Terézia idején idetelepített szorgalmas, takarékos Svábok dolgos kezei. Igen ez a barokk kor volt. Tanúsítják a templomok tornyai, díszes oltárai, eredeti freskói és olajképei. A meredek domboldalakra szőlőt telepítettek és a nehéz zegzugos zselici táj ellenére századokon át minden talpalatnyi földet megműveltek.

Aztán új világok jöttek. A fiatalok már nem akarták túrni a földet, művelni a szőlőket. Inkább a Komlói, Pécsi bányákba és gyárakba mentek dolgozni, megélhetésüket megkeresni. Csak a pénz, a pénz, a pénz motiválta őket. Csillogó autókra, városi lakásra, új Istenekre vágytak. Ezek reményében feladták őseik életmódját, mely generációkon át biztosította a család megélhetését.

Pedig őseik, az öreg svábok sok titkot őriztek a nyugodt életről, a békés családról, a megőrzött tiszta környezet örömeiről. És dolgoztak szorgalmasan szakadatlanul. Szép házaik alig egy méter széles tornáca nem a kényelmet szolgálta, hogy ott vasárnap délután puha karosszékben üldögéljenek, nem! Itt szárították a felfűzött pirospaprikát, a fonatokba szőtt fokhagymát, és lent a téglaburkolaton a babot, hagymát, vagy aminek éppen a szezonja volt.

Istállóik rendre nagyobbak voltak, mint lakóházaik. Tudták, a lovak, a marhák, a disznók éltetik őket igaerejükkel, tejükkel, húsukkal. Volt abban valami szakrális, ahogy az állatokhoz viszonyultak. Talán az ősi pusztai múlt sejlett fel néha tudatukban, ahol végképp egymásra voltak utalva.

De amikor a természet ősszel elszunnyadt, örömeikre is maradt tavaszig idő bőven. A nagy táncos lakodalmakat, farsangi bálakat, disznóöléseket tartották ilyenkor. A szalámi készítés és sonkaérlelés nagy mesterei voltak. Néhány még élő „utolsó mohikán” őrzi ezt a tudást. Házaikban mindenhol megtalálható a nagy szabadkéményes füstölő, melynek torkában az enyhe léghuzatban nyáron is ott lógott a sonka, stifulder szalámi, a vastag szalonna, melynek érett húsában úgy szaladt a kés, mint a vajban. A kenyeret is maguk sütötték, önellátóan éltek. A boltban csak cukrot, sót és lámpáikba petróleumot vásároltak…

Adakozásból állított szép templomaikban gyakran imádkoztak Istenükhöz. Tudták, hogy az „eredet” tisztelete fontos, és –mint eredet- ők is csak így követelhetik meg gyermekeiktől a tisztességet, engedelmességet. Gyóntak, mint jó katolikusok, és az Isteni Bárányt hófehér ostya képében, bűneiktől megtisztulva, áhítattam fogadták magukba. De milyen bűnöket követhettek el?… Hiszen nyitott könyvként egymás előtt élték életüket, dolgoztak és termeltek, magasan tartva ezzel a közösség morálját. Sokan még nyolcvan éves korukban is meggörbült háttal, remegő kézzel művelték a szőlőt, kapálták a krumplit.

Milyen bűnökről beszélhettek vajon gyóntatópapjuknak? Hogy néha szidták Istenüket a későn adott esőért, vagy irigységet éreztek más jószága iránt, netán úgy érezték, többet is adakozhattak volna templomuknak?

A fiatalok elmentek. A természet visszahódította örökét. A kietlen domboldalakat a szőlők helyén foltokban erdők, kökényes-galagonyás sűrűk borítják. A pincék helyén a gyümölcsfák még ágaskodnak a fák között, és jajgatva hullajtják a földre haszontalan gyümölcsüket.

És nem lettek boldogabbak. Őseik földjét eladták idegen gazdagoknak, a bányák bezártak, és gyermekeik külföldön keresnek megélhetést. Csak pogány Isteneket találtak, ahol bűneik alól sem kaphatnak feloldozást…

A bejegyzés kategóriája: Egyéb
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

Öreg Svábok – Palkovics György a Zselic népéről bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Katika szerint:

    Kedves Palkovics Úr!

    Szeretném figyelmébe ajánlani ezt a wikipédia cikket: http://hu.wikipedia.org/wiki/A_magyarorsz%C3%A1gi_n%C3%A9metek_kitelep%C3%ADt%C3%A9se
    Meghatottan kezdtem el ovasni a Gödréről szóló írását, hiszen az én őseim is gödrei svábok… akik szerintem most forognak a tömegsírjukban valahol szibériában…
    A gödrei svábok, nem a “pogány istenek” imádata miatt költöztek el, hanem mert nem volt más választásuk: gépfegyveres katonák kitelepítették őket, elvették a földjeiket, házaikat, minden vagyonukat és sokukat kényszermunkatáborba (gulágra) küldték, ahonnan kevesen jöttek haza.
    http://hu.wikipedia.org/wiki/A_n%C3%A9metek_kitelep%C3%ADt%C3%A9se

    Nem adtuk el a földjeinket “idegen gazdagoknak”! Elvették, de amit tudtunk visszavásároltunk a rendszerváltás után, a mai napig műveljük és semmi pénzért nem adjuk el! -Csak megnyugtatásként írom!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!